MAUTHAUSEN-2017

Írta: Super User on . Beküldve: Emlékőrzés

2017. május 5-7 között emlékező-zarándok utat tett a NÜB Egyesület, Mauthausen és altáborainak meglátogatásával, 30 tagtársunk részvételével. 

Utunk első állomása Kirschdorf an der Krems volt, ez a hely, ahol a Süd-Ostwall erődítési munkára hurcolt, majd onnan tovább kényszerített Mauthausen-i halálmenetek egy része áthaladt, ahol egy Európa-projekt keretében a NÜB és a település együttesen emelt emlékoszlopot a magyar Schultz Zoltán és sok száz mártírtársa emlékére.  A település polgármestere, az evangélikus közössége és annak gimnáziuma látta vendégül küldöttségünket. Az emlékező műsor keretében találkoztunk az evangélikus gimnázium érettségiző diákjaival, együtt emlékezve a holokausztra. Küldöttségünk és a település elöljárója megkoszorúzta az áldozatok emlékművét, majd a Linz melletti szállásunkra utaztunk, ahol  a vacsorát követően kipihenhettük magunkat. 

 

Másnap a Wels-i temetőt kerestük fel, ahol több száz Gunskirchen-i exhumált, valamint azon Bajtársak nyugszanak, akik ugyan megérték a felszabadulást, de az elszenvedett szörnyűségek következtében később a Wels-i kórházban elhunytak. A koszorúzások és emlékbeszédek után

Gunskirchenbe utaztunk, ahol részt vettünk a haláltábor felszabadulásának emlékére rendezett megemlékezésen, ahol Ausztriát magas rangú küldöttség képviselte. A tartomány vezetője és a város polgármestere beszédeikben külön köszöntötték küldöttségünket. A helyi fiatalok, a helyhez illő nívós műsorral emlékeztek. A főút melletti emlékműnél a tartomány, a város, a magyar kormány képviselői együtt koszorúztak küldöttségünkkel. Ezt követően Linzben – a Schuster Család hathatós közreműködésének eredményeként – találkoztunk barátainkkal, akik az „Izraeli Emlékmúzeum Barátai”. Évek óta találkozunk velük, mindig és most is meleg szívvel köszöntöttek, illetve fantasztikus vendéglátással és különleges műsorral vártak bennünket.

Innen Mauthausen egyik altáborába – Gusenbe – mentünk, ahol megtekintettük a láger szörnyűségeit bemutató múzeumot, majd koszorút helyeztünk el a krematórium udvarának falán tavaly elhelyezett magyar, német és angol nyelvű márványtáblánál.

Harmadik napon Mauthausenben részt vettünk a tábor felszabadulásának 72. évfordulója alkalmából rendezett felemelő és megható ünnepségen, többezres soknemzetiségű küldöttség társaságában. 27 nemzeti emlékműnél koszorúztunk. A szarkofágnál küldöttségünkhöz csatlakozott dr. Latorczai Csaba államtitkár helyettes úr, valamint a bécsi magyar nagykövet is a munkatársaival, ahol a kormány, a MAZSIHISZ és a NÜB-Alapítvány képviselőivel elhelyezésre került a megemlékezés koszorúja. Részesei voltunk a „Mauthauseni Eskü” elmondásának. Emlék-utunk befejezéseként a „Magyar Áldozatok Emlékművénél” ugyancsak közösen koszorúztunk, emlékeztünk a magyar áldozatokra.

Fáradtan, de nagyszerű érzéssel-élményekkel indultunk hazafelé. Útközben meglátogattuk a nagy magyar-zsidó költő, Radnóti Miklós  régi-bécsi úton (Abdánál) lévő emlékszobrát.

Itt és nem utolsó sorban köszönetet kell mondanunk,

- a MAZSIHISZ-BZSH nagyvonalú anyagi támogatásáért, amely hozzájárult utunk lebonyolításáért,

- a Nemzetkőzi és az Osztrák Mauthausen Bizottságnak, az Osztrák Szakszervezetnek az utazás-szállás biztosításáért.

Legvégül engedtessék meg, hogy nagy-nagy köszönetet mondjak Juhászné Ibolya alelnökünknek és Pozsgay Feri vezetőségi tagunknak, de mindenek előtt Frisch György barátunknak (NÜB-Alapítvány kuratóriuma), aki a Tőle már megszokott alapossággal és nagyvonalúsággal, új és  új ismeretanyaggal örvendeztetett meg mindannyiunkat.


Tagtársi üdvözlettel, barátsággal lejegyezte:

a Svéd házaspár.

mauthausen.jpg