Emlékeztető a 2018. március 22-i zarándokútról-

Írta: Super User on . Beküldve: Emlékőrzés

2018. március 22-én a NÜB tagjainak 35 fős csoportja elindult Sátoraljaújhelyre, hogy résztvegyenek és méltóképpen megemlékezzenek, az 1944 évi antifasiszta börtönlázadás emléknapja alkalmából szervezett rendezvényen. 
Megérkezésünk után, a Sátoraljaúlyhelyi Börtön és Fegyház képviselője fogadta a csoportot, majd lesétáltunk a Hősök teri emlékkert-hez, ahol azok emlékére állitottak emlékművet, akik a börtönben fogolyként, a népek szabadságáért, a fasiszta rombolás és barbárság elleni harcban,  1944. március 22-én életüket áldozták.
Az emlékkertben 62 áldozat névtábláját helyezték el, melyekre 1-1 szál szekfüt helyeztünk el. A kissé hűvös időben 9 nemzet zászlaját lobogtatta a szél, és 9 koszorú várt elhelyezésre.
A Büntetés Végrehajtási Intézet képviselői, a diplomáciai képviseletek, konzulátosok képviselői, a NÜB, a MEASZ, a helyi civil szervezetek, az egyház képviselőinek elhelyezkedése után megkezdődtek, az emlékező beszédek.
A rendezvényt levezető elnök üdvözölte az emléknapon megjelent szervezetek jelenlevő tagjait, majd átadta a szót, a NÜB elnökének, dr. Shiffer János elnök úrnak.
Az Elnök úr beszélt arról, hogy milyen fontos esemény ez a megemlékezés, elmondta, hogy milyen szerepük volt azoknak az antifasiszta fogjlyoknak, akik elszenvedték a nácizmus barbárságait és elmondta, hogy miért fontos nekünk az emlékezés és az emlékeztetés!
A  NÜB elnökének beszéde után a MEASZ, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnökhellyettese kapott szót, aki    szintén megemlékezett a kitörési kisérletről, az antifasiszta foglyok hősiességéről, az összefogás szükségességéről.
Ezután a Börtön képviselőnője verset szavalt, majd a helyi egyház esperese imát mondott az elhunytak emlékére.
A rendezvény a koszorúk elhelyezésével folytatódott.
A NÜB  képviseletében Dr. Shiffer  János elnök úr és Juhász Béláné elnök-hellyettes  helyezett el koszorút.
Végezetül a 9 nemzet himnuszának elhangzásával fejeződött be a megemlékezés.
A NÜB csoportja átvonult a Börtön épületéhez, ahol koszorút helyezett el, Linderberger Lajos ezredes emléktáblájánál.
Lindenberger ezredes a fegyház humanista parancsnoka volt, aki az 1944. március 22-én, a német megszállás elleni börtönfelkelés leverése után megakadályozta, hogy az antifasiszta foglyokat a nácik a fegyház udvarán agyonlőjék. 1950-ben törvényellenesség áldozata lett. Az emléktábla megkoszoruzása után csoportunkat a Börtönparancsnokság megvendégelte, majd csoportunk hazaindult Budapestre. A találkozón megbeszéltük, hogy a 75-ik évfordulón, még kiemeltebben fogunk megemlékezni.

Barátsággal       Gellért  Gábor NÜB vezetőségi tag